Hozzávalók 4 személyre:
- 100g sertészsír
- 1kg oldalas
- 200g fokhagyma
- 150ml száraz fehérbor
- 1kg burgonya
- 25g vaj
- rozmaring
- kömény,
- só, bors
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Az oldalast sózzuk, borsózzuk.
Egy vastagfalú lábasban felmelegítünk 50g sertészsírt és barnára megsütjük benne az oldalas mindkét oldalát.
Emeljük ki egy tányérra majd a megpucolt fokhagymacikkeket egészben tegyük bele a maradék zsírban és pároljuk egy két percig.
Töltsük hozzá a bort, fél dl vizet es forraljuk fel.
Helyezzük a “fokhagymaágy” tetejére az elősütött oldalast csonttal felfele.
Födjük le a lábast, majd toljuk a sütőbe.
Egy óra múlva fordítsuk meg az oldalast és fűszerezzük frissen darált köménnyel – erre a célra tökéletesen megfelel egy kávédaráló.
Szükség szerint pótoljuk az elpárolgott folyadékot. Készítsük még harminc percig födővel es ugyanennyit födő nélkül, majd vegyük ki a sütőből és hagyjuk egy pár percig pihenni.
Közben készítsük el e rösztit. Egy salátástálba reszeljük le a krumplit, sózzuk meg és hagyjuk állni 2-3 percet, majd csavarjuk ki.
Fűszerezzük ízlés szerint rozmaringgal. Egy serpenyőben olvasszunk fel kevés sertészsírt, mikor kellően forró terítsük szét a krumpli egy részét kb fél centiméter vastagon.
Mérsékelt tűzön süssük addig, amíg szépen megbarnul, majd fordítsuk meg és hasonlóképpen járjuk el a másik felével is. Helyezzük egy lapítóra és szeleteljük fel.

Vegyük ki az oldalast a lábasból, és osszuk el négyfelé. Ha szükséges párologtassuk el a maradék folyadékot a lábasból, majd keverjük hozzá a vajat.
Az oldalast a rösztivel, a sült fokhagymával, pecsenyelével tálaljuk.